2015. december 30., szerda

Csokis-joghurtos bögrés torta

Minden háztartásban szükség van egy bögrés receptre, ha gyorsan és fájdalommentesen kell süteményt varázsolni az asztalra. Mivel bögre sokféle van, itt pontosan is megadtuk a mennyiségeket. Az eredeti recepthez képest kicsit lecsaltunk az olajmennyiségből, és ráadásul a maradékot is vajjal helyettesítettük, a torta maradt finom szaftos és levegős.
Süthetjük szögletes, 20 cm-es formában is, vagy ha valami okból laposkásabb sütire vágyunk, nagyobb formában, csak akkor a sütési időre figyelni – csökkenteni – kell. Ha pont joghurt nincs, akkor csak csokis verzióban pedig süthetünk egy ilyen csokiskenyeret,  amibe belerejthetjük a hűtőben szomorkodó cukkiniket is a szaftos hatás kedvéért.
Hozzávalók: (22-24 cm-es formához)
Ha börgével szeretik sütni: a bögre 2 decis.
-3 tojás
-20 dkg cukor (1 bögre)
-20 dkg joghurt (1 bögre)
-10 dkg olvasztott vaj (fél bögre)
-35 dkg liszt (3 bögre)
-12 gr sütőpor (1 csomag)
-5 dkg étcsokoládé
-1 citrom lereszelt héja
opcionális: 5 dkg csoki a tetejére
A tojást, a cukrot és a joghurtot a kézimixer legmagasabb fokozatán 4 percig felverjük, majd hozzákeverjük a langyos vajat, azután a sütőporral elkevert lisztet.
A csokit mikróban egy perc alatt 800W-on, néha megkeverve felolvasztjuk, a tészta egyik felébe belekeverjük, a másik felébe reszeljük a citromhéjat.
Sütőpapírral béleljük a forma alját, alulra a világos, fölé a sötét tésztát öntjük - de egy villával márványozhatjuk is - és a sütit175 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig – tűpróbáig sütjük.
Boríthatjuk a tábla csoki felolvasztott maradék másik felével, vagy adhatunk mellé valamilyen bogyósgyümölcs-szószt vagy fagyit, tejszínhabot, de akár friss dzsemmel is rétegezhetjük.

2015. október 26., hétfő

Csokis-mentás pite

Kevés jobb ellenszere van a szürke, barátságtalan időnek, mint a csoki, vagy még inkább a sok csoki... Mielőtt tényleg elkezd fagyni, mentsünk be a mentát a kertből-erkélyről, és dobjuk fel a szimpla csokikrémet: a forró tejszínbe belesimul a menta friss íze, ami ilyen mennyiségben nem lesz tolakodó – ha valaki ütősebben szereti, emelheti is menta megadott mennyiségét.
A hűtést követően tálalás előtt 10 percig tartsuk szobahőmérsékleten a sütit: ekkor selymesen lágy lesz a töltelék, és jobban érződik a menta enyhe aromája.
Hozzávalók: (20-22cm-es kerámiaformához)
krém:
-2 dl tejszín
-20 mentalevél
-18 dkg étcsoki
-2 dkg vaj
pitealap:
-krém
-10 dkg liszt
-1 dkg kakaó
-csipet só
-5 dkg hideg vaj
-3 dkg porcukor
-1 tojássárgája (szükség esetén plusz egy ek. hideg víz)
a díszítéshez:
-10 db mentalevél
-2 dkg étcsoki
A tejszínt felforrósítjuk, a megmosott mentaleveleket mozsárban kissé megzúzzuk, a tejszínbe keverjük, és fél órát letakarva állni hagyjuk; addig elkészítjük a pitealapot.
A lisztet, sót és a kakaót elkeverjük, belekockázzuk a vajat, aprítógépben, vagy gyorsan kézzel (ne melegedjen át nagyon a tészta) morzsásítjuk, majd összegyúrjuk a tojás sárgájával és a porcukorral.
Lisztezett munkalapon a forma méreténél kicsit nagyobbra nyújtjuk, kibéleljük vele a formát, hogy kb. 1,5 centi pereme is legyen.
Az alját villával megszurkáljuk; míg a sütő melegszik, hűtőbe rakjuk, majd 175 fokon 12-15 percig sütjük.
A csokiból 18 dkg-nyit kockákra tördelünk, a tejszínt leszűrjük, újra felforrósítjuk, és több részletben a csokira öntjük. 5 perc után erőteljesen átkeverjük, míg fényes, egynemű krémet kapunk, közben hozzáadjuk a 2 dkg vajat is.
A kihűlt pitekosárba öntjük a csokoládékrémet, behűtjük.
A díszítéshez 2 dkg csokit mikróban közepes fokozaton felolvasztjuk (félpercenként kivesszük és megkevergetjük), a leszárított mentalevelek fonákjára kenjük (egy kis kávéskanállal tökéletesen rásimíthatjuk) és 15 percre a hűtőbe tesszük. Ezután óvatosan lehúzzuk a megdermedt csokiról a leveleket, és villámgyorsan a tortára rakjuk, mivel a kézmelegtől pillanatok alatt olvadni kezd.

2015. október 12., hétfő

Mákos-szilvás sajttorta

A klasszikus sajttortát általában piros és (kék) bogyós gyümölcsökkel (málna, szeder, áfonya, eper) szokták párosítani – a savanykás gyümölcsökkel igazi üdítő nyári édesség lesz. Mi most – divatosan szólva – kicsit újragondoltuk a sajttortát és ősziesítettük: ezúttal kékszilvával párosítottuk és egy kevés darált mákkal turbóztuk fel – utóbbiból került a kekszes alapba és a sajtkrémbe is. Sajttorta-rajongóknak kötelező kipróbálni!
Hozzávalók egy 18 cm-es formához:
Kekszréteg:
-85 g zabkeksz
-10 g darált mák
-35 g vaj
Krémsajtos réteg:
-500 g krémsajt (klasszikusan Philadelphia, de a német hiperek saját márkásaival is tökéletesen működik például) 
-100 g nádcukor
-1 ek. liszt
-100 g tejföl
-1 ek. darált mák (ha intenzíven mákosra szeretnénk, mehet 2-3 ek. is)
-egy kezeletlen citrom héja
-2 tojás
Szilvás réteg:
-kb. 250 g szilva magozva
-2 ek. nádcukor 
-őrölt fahéj ízlés szerint (vagy mézeskalácsfűszer, de tonkababbal is isteni lesz)
-2-3 ek. testes vörösbor (elhagyható)
-2 lap (=4 g) zselatin
A kekszes réteghez a zabkekszet késes aprítóban vagy mozsárban morzsásra aprítjuk-törjük. A kekszmorzsához hozzákeverjük a mákot és a vajat megolvasztva, majd elegyengetjük egy 18 cm-es kapcsos tortaforma aljában, amelyet előzőleg méretre vágott sütőpapírral béleltünk ki. Kanál hátával kicsit lelapogatjuk-tömörítjük a kekszes alapot, majd 160°C-ra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. 
 A krémsajtos réteghez az összes hozzávalót egyneművé keverjük kézi habverő segítségével.  
 A kekszes alapot hagyjuk pár percig hűlni, majd ráöntjük a krémsajtos masszát, és tovább sütjük a tortát 160°C-on kb. 45 percig. Akkor jó, amikor már teljesen megszilárdult a teteje, és a szélén épphogy picit pirulni kezdett. Ekkor kivesszük a sütőből, és hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni.  
 A szilvás réteghez a kimagozott, felezett szilvát a nádcukorral és a fahéjjal addig főzzük, míg a szilva levet nem ereszt és meg nem puhul - mintha egy hígabb lekvárt készítenénk. Ekkor botmixerrel pürésítjük, majd hozzákeverjük a vörösbort. Végül belekeverjük az előzőleg hideg vízbe áztatott, kicsavart zselatinlapokat. A szilvás zselét a torta tetejére öntjük, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük a tortát.

2015. augusztus 16., vasárnap

Sárgabarackos-diós fordított pite

A cobbler – akárcsak másik nagy nyári kedvencünk, a morzsasüti vagy crumble – angolszász eredetű sütemény. Nagyon hasonlít a morzsasütire, hiszen itt is gyümölcs kerül alulra, a gyümölcs tetejére pedig ráhalmozzuk a tésztát.Itt azonban nem omlós tésztát használunk, hanem egy lágyabb tésztát készítünk: ebből kanalazunk halmokat a gyümölcsrétegre. Ez a puhább, szaftosabb kevert tészta-jellegű borítás nagyon jól passzol a puhára sült gyümölcsréteghez.Mi most sárgabarackot használtunk, de más évszakban érdemes más szezonális gyümölcsökkel (meggy, bogyós gyümölcsök) is kipróbálni! A sárgabarackhoz nagyon jól illik a dió, így a tésztát ezzel turbóztuk fel.
Hozzávalók:
Gyümölcsös réteg:
kb. fél kg sárgabarack
2-3 ek. nádcukor
egy rúd vanília
Tészta:
150 g liszt 
100 g darált dió 
100 g vaj 
70 g nádcukor 
1 tk. sütőpor 
1 tojás 
1,5 dl habtejszín
Elkészítés:
 A gyümölcsös réteghez a sárgabarackokat kimagozzuk, majd negyedekbe vágjuk. Kirakjuk a negyedelt barackkal a piteforma alját. A cukrot összekeverjük a vaníliarúd kikapart magjaival, és egyenletesen meghintjük vele a barackos réteget.
A tésztához a lisztet, a darált diót, a sütőport, a nádcukrot és a vajat összemorzsoljuk kézzel vagy S-késes aprítógépben.
Hozzágyúrjuk a tojást, majd hozzákeverjük a habtejszínt is. Egy lágy masszát kapunk – nagyjából egy muffintésztára hasonlít az állaga.
 A tésztából evőkanállal halmokat teszünk a sárgabarackos rétegre. A halmokat nem kell nagyon sűrűn egymás mellé tenni, lehet egy kevés helyet hagyni közöttük, hiszen sütés közben még nőni fognak.
 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 30-35 percig sütjük. Tálalásnál mehet mellé vaníliafagyi vagy tejszínhab is, egyik sem fogja elrontani!

2015. augusztus 1., szombat

After Eight szelet

Az elegáns desszert titka az extra vékony étcskoládé és a klasszikus mentol ízű lágy krémtöltelékben rejlik. Otthon is elkészítheted.
Hozzávalók:
-375 g étcsokoládé apróra törve
-4 evőkanál sűrített tej,
-kb. 20-25 dkg porcukor
-1/4-1/2 teáskanál borsmenta kivonat (üvegcsében kapható) ízlés szerint
-1/4 teáskanál vanília kivonat
-2 evőkanál szobahőmérsékletű vaj
Elkészítés:
Vajjal kikenünk egy 6 cm mély, 20 cm-es szögletes sütőformát, majd az alját és az oldalát kibéleljük sütőpapírral, úgy, hogy az oldalain 3 cm-rel túllógjon.
Az étcsokoládé felét mikrohullámú sütőben (1-2 perc) vagy vízgőz fölött megolvasztjuk, közben fél percenként egy fém kanállal megkeverjük. Az előkészített formába öntjük, és a hűtőszekrénybe tesszük 15 percre, vagy amíg meg nem dermed.
A borsmentás krém hozzávalóit jól összekeverjük, és egy spatula segítségével egyenletesen rákenjük a formában lévő csokoládé tetejére, majd a hűtőbe tesszük 15 percre, vagy addig, amíg megdermed.
A megmaradt csokoládét ez előzőekben írt módon megolvasztjuk, néhány percig hűlni hagyjuk, majd a borsmentás krémre öntjük. Hűtőszekrénybe tesszük, és hagyjuk, hogy jól megdermedjen. (Közben, amikor már kicsit megdermedt, késsel hullámokat simítunk a tetejére.)
A hűtőből kivéve két percig várunk, majd meleg késsel gyors mozdulatokkal négyzeteket vágunk a mentás csokiból és úgy kínáljuk.

2015. június 7., vasárnap

Jégkrém házilag

Hangolódunk, hangolódunk. Lassan, de biztosan felkészülünk a nyárra a konyhában is. A sütik  is gyümölcsösebbek és könnyedebbek már, és végre jönnek a házi jégkrémek és fagyik  is. Kezdésként nagyon egyszerű, villámgyorsan összeállítható jeges édességeket hoztunk. 
Epres jégkrém
Hozzávalók:
-fél bögre + 1 bögre (a cukorsziruphoz) víz
-150 g megtisztított eper
-100 g mascarpone
Elkészítés
Készítsük el a cukorszirupot. Forraljunk fel fél bögre cukrot és 1 bögre vizet, amíg a cukor feloldódik, majd hagyjuk kihűlni. Ez több lesz, mint amire szükségünk van – a többi szirupot tegyük a hűtőbe a következő jégkrémek készítéséig. Tisztítsuk meg az epreket, tegyük serpenyőbe, fedjük le és 6-10 percig főzzük, amíg megpuhulnak, majd hűtsük ki. Miután kihűlt, a puha epreket, a levüket és 140 ml cukorszirupot összeturmixolunk sima pürévé. Félretesszük. Keverjük össze a mascarponét és 40 ml cukorszirupot egy másik tálban simára.
Ahhoz, hogy a kívánt átlós formát elérjük, kanalazzunk a mascarponés keverékből egy-egy evőkanállal mindegyik jégkrémformának a sarkába átlósan, és tegyük be a fagyasztóba. Miután a mascarponekrém lefagyott, öntsük az epres keveréket is a formákba, helyezzük be a pálcikákat és fagyasszuk egy éjszakán át.
1 bögre = 250 ml


Frissítő jégnyalóka kókusztejjel
Hozzávalók 4 db pálcikás formához:
-4 dl kókusztej
-1 ek. porcukor
Elkészítés
Keverjük össze a porcukrot és a kókusztejet, majd öntsük formákba és tegyük a fagyasztóba 4 órára.
Őszibarackos-mézes jégkrém:
Hozzávalók 4 pálcikás jégkrémhez:
-2-3 ek. víz
-4 ek. juharszirup vagy méz
-1-2 ek. mascarpone
-4 nagy meghámozott és szeletekre vágott nektarin vagy őszibarack
Elkészítés
A szeletekre vágott őszibarackot vagy nektarint egy serpenyőbe tesszük a vízzel együtt, lefedjük egy fedővel és kis lángon 10 percig főzzük, amíg megpuhul. Időnként megkeverjük. Összeturmixoljuk sima pürévé. Adjuk hozzá a juharszirupot vagy a mézet, a mascarponét és jól keverjük össze. Hűtsük le szobahőmérsékletűre, és öntsük formákba. Tegyünk minden formába egy-egy pálcikát és helyezzük 4-5 órára a fagyasztóba.

2015. május 7., csütörtök

A Magyar kézműves fagylalt napja

A magyar kézműves fagylalt napja van ma, ezért megmutatom Nektek,hol juthattok fagyihoz féláron a mai napon.
A 460 fagyizó listája:
8127    ABA, Rákóczi u. 1.    Maxima Fagylaltozó    
2484    AGÁRD, BALATONI ÚT 79. (ARANYSÁRKÁNY PATIKÁVAL SZEMBEN)    ÉDESSÉGPATIKA CUKORMENTES CUKRÁSZDA ÉS TÁPLÁLÉK ALLERGIA ÜZLET    
8400    AJKA, Futó u. 10.    Mónika fagyizó és cukrászda    
8400    AJKA, Szabadság tér 20.    Héliosz Cukrászda    
8400    AJKA, Szabadság tér 8.    Mackó Cukrászda    
6221    AKASZTÓ, Szent István utca 2.    Oázis Cukrászda    
4553    APAGY, Kossuth út 137/a.    Csokimáz Cukrászda    
2170    ASZÓD, Kossuth Lajos út 16.    Adamek Fagyizó    
2170    ASZÓD, Pesti út 1.    Hét Gombóc Fagyizó    
6500    BAJA, Kossuth L. u. 15.    Czibolya Cukrászat Kft.    A BAJAI KISCSÁVOLYI ÓVODÁT AJÁNDÉKOZZA MEG FAGYLALTTAL
8431    BAKONYSZENTLÁSZLÓ, László király utca 13.    Margaréta Fagyizó    
2660    BALASSAGYARMAT, Rákóczi út 70.    Kézműves Fagylalt    
8220    BALATONALMÁDI, Véghely utca 5. a kikötő ( móló ) bejáratánál    STÉG FAGYLALTOZÓ     
8630    BALATONBOGLÁR, Március 15. tér 2.    Kati Fagyizó    
8623    BALATONFÖLDVÁR, Kőröshegyi út 5.    Cuki Fagyizó    
8230    BALATONFÜRED, Kisfaludy Út 2.     Bagaméri fagylaltozó    
8638    BALATONLELLE, Kossuth u. 8.    Kudomrák fagyizó    
8638    BALATONLELLE, Rákóczi út 239.    Márton Cukrászda    
8638    BALATONLELLE, Rákóczi út 269.    Geleta Cukrászda    
8636    BALATONSZEMES, Kikötő utca 147/16    ZAMAT FAGYIZÓ    
5630    BÉKÉS, Kalász u.35.    Juhász cukrászda    
2455    BELOIANNISZ, Szarafisz u. 6/10    Galanisz Kávézó és Cukrászda    
2687    BERCEL, , Gácsi út 50    RETRO PUB    
5071    BESENYSZÖG, Damjanich út 5/A    TRAFIK FAGYIZÓ    
2051    BIATORBÁGY, Alkotmány utca 6.    Nikoletta cukrászda    
2051    BIATORBÁGY, Szabadság út 37.    Andrész Cukrászda    
2051    BIATORBÁGY, Ybl Miklós sétány és Rosenbach János utca sarka    CSAKAFAGYI látványfagyizó és cukrászda    
8053    BODAJK, Táncsics M. u. 43/a    Csillag Cukrászda    
3412    BOGÁCS, Dózsa György u. 12.    Öreg Malom Étterem    
7132    BOGYISZLÓ, Kossuth u. 32.    Both Cukrászda    
7475    BŐSZÉNFA, Fő út 53/a.    Kanyar Fagyizó    
2011    BUDAKALÁSZ, Omszk park 1.    Auchan Budakalász áruház fagyizó    
2092    BUDAKESZI, Fő tér 3.     Andrész Cukrászda    
2092    BUDAKESZI, Fő u. 161.    GRÄFL Cukrászda    
2040    BUDAÖRS, Farkasréti út 43.    Suhajda Cukrászda    
2040    BUDAÖRS, Károly Király u. 54.    Andretti Cukrászda Budaörs     
2040    BUDAÖRS, Mátra utca 46.    Diet Delight Diétás Sütibolt    
2040    BUDAÖRS, Templom tér 21.    Juhász Cuki    
1011    BUDAPEST, Corvin tér 6.    Corvin kávézó    
1015    BUDAPEST, Batthány u. 15.    Pillók Cukrászda    
1016    BUDAPEST, Mészáros utca 14.    Sláger Cuki Kft / Béla bácsi cukrászdája    
1016    BUDAPEST, Mészáros utca 2.    Monbi gelato    
1023    BUDAPEST, Margit krt. 105.    Moszkva bisztro    
1024    BUDAPEST, Lövőház utca 2-6. Mamut I. 3. em.    Caffè perte kavezo    
1024    BUDAPEST, Millenáris Park    Don Bosco Fagylaltozó    
1031    BUDAPEST, Anfiteátrum út 25.     Római Fagyizó Cukrászda    
1031    BUDAPEST, Nánási út 55. – Római part    Cziniel cukrászda és kávéház    
1031    BUDAPEST, Váci Mihály tér 4.    Trüffel Cukrászda és Kávézó    
1032    BUDAPEST, Bécsi út 177. (Margit kórháznál)    Don Bosco I    A Bosco Szent János Ifjúsági nevelési és oktatási Alapítványba visznek ajándék fagylaltot
1032    BUDAPEST, Szőlő u.70.    Tu-Ri Cukrászda    
1033    BUDAPEST, Pethe Ferenc tér 2.    3K Coffee    
1035    BUDAPEST, Szentendrei út 13.    Boróka Fagyizó    
1035    BUDAPEST, Vörösvári út 41.    Koch-Danica cukrászda     
1036    BUDAPEST, Bécsi út 136. Stop Shop üzletközpont (felső parkoló szintjén, az emeleten)    Vanilin Cukrászda    
1039    BUDAPEST, Csobánka tér 1.    Gabi fagyizó    
1039    BUDAPEST, Juhász Gyula u. 2.    Corso cukrászda    
1039    BUDAPEST, Lukács György u 1.    Sík Cukrászda     
1039    BUDAPEST, Mátyás király út 18.    Cserfalvi Cukrászda    
1042    BUDAPEST, Árpád út 47-49. (Oxygen Wellness Központ)    Oxygen Cukrászműhely    
1042    BUDAPEST, Petőfi u. 35.    Horváth cukrászda    
1046    BUDAPEST, Galopp u 2.    Édes-gyömbér Cukrászda    
1046    BUDAPEST, Homoktövis utca 1.,  Jégpalota Üzletsora    Chilli Cuki    
1046    BUDAPEST, Járműtelep u. 5.    Sorrento cukrászda    
1048    BUDAPEST, Intarzia utca 2.    Fagyizóna    
1048    BUDAPEST, Lakkozó utca 48.    Mézi Cukrászda    
1048    BUDAPEST, Szíjgyártó utca 19.    Fagyizóna    
1052    BUDAPEST, Galamb utca 4.    Firenze Gelato E Caffé    
1052    BUDAPEST, Károly krt. 8.    Elite Body Shop és Protein Bar Astoria    
1052    BUDAPEST, Kígyó utca 4.    MAMO gelato    
1053    BUDAPEST, Egyetem Tér 5.    La Dogeria    
1054    Budapest, Bank utca 5.    Sport cukrászda    
1056    BUDAPEST, Cukor u. 1.    ZIMOO Fagylaltozó    
1061    BUDAPEST, Paulay Ede utca 48.    SUGAR! Design Cukrászat    
1062    BUDAPEST, Teréz krt. 23.    Oktogon bisztro    
1062    BUDAPEST, Váci út 1-3. Westend    Hisztéria Kávézó     
1066    BUDAPEST, Teréz krt. 52.    Sütipatika cukrászda    
1067    BUDAPEST, Hunyadi tér 2.    Rozsmann cukrászda és kávézó    
1067    BUDAPEST, Szondi u. 82b.    Dolce Fantasia    
1074    BUDAPEST, Bethlen Gábor utca 5.    Lido Gelato fagylaltozó    
1077    BUDAPEST, Wesselényi u. 30.    ART Cukrászda    
1082    BUDAPEST, Baross utca 5. (Szabó Ervin tér)    BOOM Gelato    
1082    BUDAPEST, Corvin sétány 2/b    Wiener Szalon    
1083    BUDAPEST, József krt. 53.    Kristály cukrászda    
1084    BUDAPEST, NAGYFUVAROS U. 2/B.    ROBI FAGYIZÓ    
1085    BUDAPEST, Baross utca 48.     Baross Cukrászda    
1091    BUDAPEST, Ecseri úti 5. számú pavilon    Mokasz Cukrászda    
1091    BUDAPEST, Kálvin tér 8.    Manna Ice Fagyizó    
1092    BUDAPEST, Ráday u. 15.    Juhász Cuki    
1092    BUDAPEST, Ráday utca 24.    MAMO gelato    
1092    BUDAPEST, Ráday utca 53.    Nándori Cukrászda    
1093    BUDAPEST, Mátyás utca 3.    Coffeeshop Company Corvinus    
1094    BUDAPEST, Ferenc tér 11.    Piazza di Francesco cukrászda-kávéház    
1094    BUDAPEST, Tompa utca 16.    Amarena fagyizó    
1094    BUDAPEST, Tompa utca 26/a     HAZAI KÉZMŰVES FINOMSÁGOK    
1095    BUDAPEST, Mester u. 40-44.    I love gelato különleges fagylaltozó    
1095    BUDAPEST, Soroksári út. 33.     Tommaso fagyizó (mini autó)    
1102    BUDAPEST, Állomás u. 16.    Lefi cukrászda    
1106    BUDAPEST, Bársonyvirág u. 1 (Jászberényi út Bársonyvirág utca sarok)    KATICA FAGYIZÓ    
1108    BUDAPEST, Újhegyi Sétány 14/A    Wind Cukrászda     
1108    BUDAPEST, X. kerület Sibrik Miklós út - Mádi utca sarok    FagyiZó-na Cukrászda és Fagylaltozó    
1111    BUDAPEST, Bartók Béla út 56.    Dr. Gelato Fagylaltozó    
1114    BUDAPEST, Villányi út 3.    Manna Ice Fagyizó    
1115    BUDAPEST, Bartók Béla út 69.    Gondola cukrászda    
1116    BUDAPEST, Fehérvári út 116.    Lido Gelato fagylaltozó    
1116    BUDAPEST, Fehérvári út 213. (az albertfalvai piac épületében)    Mignon fagyizó    a Down Alapítvány Andor utcai Lakóotthona, illetve az 1. számú Átmeneti és Napközi Otthona kis és nagy lakóinak visznek fagylaltot
1117    BUDAPEST, Budaörsi út 117.  (M1-M7 kivezető, Osztyapenkónál)    Don Bosco II    
1118    BUDAPEST, Naprózsa u. 11 (Naprózsa u. – Rétköz u. sarok)    Spiller Cukrászda     
1118    BUDAPEST, Torbágy utca 5.     Dzsungel Fagyizó és Cukrászda    
1122    BUDAPEST, Maros utca 14.    Major cukrászda    
1122    BUDAPEST, Városmajor u. 34.    Gina Cukrászda    
1125    BUDAPEST, Szilágyi Erzsébet fasor 18.    Gina Cukrászda    
1131    BUDAPEST, Kucsma u. 2. (Béke 121. sarok)    Vanilin Cukrászda    
1131    BUDAPEST, Reitter Ferenc u 113.    Angyal büfé fagyizò    
1132    BUDAPEST, Visegrádi u. 51/C (Visegrádi u. - Ipoly u. sarok)    SÁRAI CUKRÁSZDA    
1134    BUDAPEST, Dózsa György út 126. ( Szabolcs u. sarok)    Vanilin Cukrászda    
1135    BUDAPEST, Lehel utca 60.    Móka-Mokka fagyizó    
1136    BUDAPEST, Hollán Ernő u. 8. ( Budai Nagy Antal sarok)    Vanilin Cukrászda    
1136    BUDAPEST, Hollán Ernő utca 46.    Limone Gelato    
1137    BUDAPEST, Radnóti Miklós u. 43.    La Mimosa Tortaszalon    
1138    BUDAPEST, Gyöngyösi sétány 10.    Setteveli fagylaltozó    
1138    BUDAPEST, Váci út 134/C    VIKTÓRIA Cukrászda és Kávézó    
1139    BUDAPEST, Váci út 87.    Kis Itália Cukrászda    
1141    BUDAPEST, Cinkotai út 86.    Fortuna Fagyizó    
1145    BUDAPEST, Mexikói út 70.    Cafe Memories    
1145    BUDAPEST, Szugló utca 61-63.    nyamnyam sütibolt és kávézó    
1146    BUDAPEST, Thököly út 78.    Boróka Fagyizó    
1147    BUDAPEST, Öv u. 177.    Kerekerdő Cukrászda és kávézó    
1147    BUDAPEST, Telepes utca 35/b.    Pelikán Cukrászda    
1151    BUDAPEST, Kossuth u. 55/A    ART Cukrászda    
1156    BUDAPEST, Páskomliget u. 1. ( Vásárcsarnoknál)    Vanilin Cukrászda    
1158    BUDAPEST, Molnár Viktor u. 90. ( Drégelyvár u. sarok)    Vanilin Cukrászda    
1158    BUDAPEST, Pestújhelyi út 48.    Sweetness Cukrászat    
1161    BUDAPEST, Baross u. 60.    Pálmai cukrászda    
1164    BUDAPEST, Felsőmalom u. 3/a    Heszperidák Kertje    Attika gyermekotthon, állami gondozott gyerekeket viszik el fagyizni
1164    BUDAPEST, Tabódy Ida tér 2.    Faller cukrászda    
1171    BUDAPEST, Péceli út 203.    Cuki Cukrászda    
1171    BUDAPEST, Péceli út 89.    Szépréti Cukrászda    
1171    BUDAPEST, Szabadság sugárút 1.    Diófa Étterem és Rendezvényház, Cukrászda és Kávézó    
1173    BUDAPEST, Ferihegyi út 64.    Végvári cukrászda    
1173    BUDAPEST, Pesti út 140.    Keresztúri Fagyizó    a Tábitha házba visznek ajándék fagylaltot
1173    BUDAPEST, Pesti út 169., Spar üzletsor    Manna Ice Fagyizó    
1173    BUDAPEST, Pesti út 40. (Üzletsor)    Végvári cukrászda    
1174    BUDAPEST, Baross u. 49.    Végvári cukrászda    
1174    BUDAPEST, Kvasz András utca 36.    Végvári cukrászda    
1181    BUDAPEST, Csontváry u. 3.    Fagylaltkirály Kft.    
1181    BUDAPEST, Havanna ltp. Szervét  Mihály tér 17es pavilon    Havanna Faház Fagyizó    
1182    BUDAPEST, Királyhágó u. 118.    Lili Fagyizó    
1183    BUDAPEST, Üllői út 452.    Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda    
1185    BUDAPEST, Üllői út 580.    Zizi Cuki és fagyizó    
1188    BUDAPEST, Kisfaludy 72/a.    ÁLOM FAGYIZÓ CUKRÁSZDA    
1188    BUDAPEST, Nemes u. 103.    Angi Fagyizoo    
1188    BUDAPEST, Vasút u. 48.    PICUR cukrászda    
1191    BUDAPEST, Kossuth téri piac 2. pavilon    Candy Corner, Cuki Sarok    
1191    BUDAPEST, Üllői út 216/1    Gina Cukrászda    
1192    BUDAPEST, Corvin krt. 44. (Wekerle)    Vetrece Kávéház    
1194    BUDAPEST, Ady E. u. 97-99.    Hópehely Cukrászda és Fagyilabor    
1195    BUDAPEST, Üllői út 277/5.    Kati cukrászda    
1201    BUDAPEST, Széchenyi u. 1.    Manna Ice Fagyizó    
1211    BUDAPEST, Kossuth Lajos utca 48-50.    Lord Mignon Cukrászda    
1221    BUDAPEST, Kossuth Lajos u. 25-29. (Promontor Udvar Üzletház)    Spiller Cukrászda     
1221    BUDAPEST, Tolcsvai utca 7.    Nasi kuckó     
1222    BUDAPEST, Árpád u. 11.    Pink Frog Fagylaltozó - Cukrászda    A MENEDÉK MAMÁSOTTHON INTÉZMÉNY LAKÓIT LEPIK MEG FAGYLALTTAL
1222    BUDAPEST, Háros utca 148.    Nasi fagylaltozó    
1223    BUDAPEST, Jókai u. 2-4.    Fagyizó    
1223    BUDAPEST, Tűzliliom u. 41.    MiniCuki Rózsakert    
1225    BUDAPEST, Nagytétényi út 242. Bartók Béla út sarok    Liza fagyi és gyrosbár    
9740    BÜKFÜRDŐ, Nyárfa u. 2.    Villa Rosato Cukrászda    
3335    BÜKKSZÉK, Fürdő út 29.    Bogica Cukrászda    a Bükkszéki óvodába járó gyermekeket 2 gömb fagylalttal ajándékozzák meg
7013    CECE,  Arany J. u. 4-6.    FAGYLALTOZÓ    
9500    CELLDÖMÖLK, Dr. Géfin tér 7.    Rózsavölgyi cukrászda     A GENCSAPÁTIBAN LEVŐ GYERMEKOTTHONBA LÁTOGATNAK EL AJÁNDÉK FAGYLALTTAL
6640    CSONGRÁD, Fő utca 20.    Bohém Kávéház    
6640    CSONGRÁD, Kossuth tér 13.    MOZI MENZA Fagyizó    
6640    CSONGRÁD, Széchényi út 53.    Szekér Fagyizó    
6640    CSONGRÁD, Szent Imre u. 29.    Agora pizzéria, kávézó és fagyizó    
6640    CSONGRÁD, Szentháromság tér 8.    Csabi Cukrászda    
9300    CSORNA, Laky Döme u. 8.    Kugler Cukrászda    
9300    CSORNA, Mártírok tere 1.    Megkajálsz büfé és fagyizó    
2371    DABAS, Szent János út 55.    AUTÓS FAGYIZÓ    
2854    DAD, Kossuth út 11.    Pumukli fagyizója    
4032    DEBRECEN, HATVAN U. 6 SZ.    SZŐKE CUKRÁSZDA    
4026    DEBRECEN, Kálvin tér 6.    Gara Cukrászda    
4025    DEBRECEN, Piac u. 11-15.    Gara Cukrászda    
4033    DEBRECEN, Szabó Pál u. 45-47.    Mignon Cukrászda    
4025    DEBRECEN, ÚRRÉTJE U. 14.SZ.    SZŐKE CUKRÁSZDA    
5510    DÉVAVÁNYA, Árpád u. 2.    Ladányi Cukrászda    
2049    DIÓSD, Balatoni u. 3.    Osváth Cukrászda    
2049    DIÓSD, Bartók Béla u. 5/B.    Pink Frog Diósd    
2049    DIÓSD, Szent István tér 7.    Red Rose Place kávézó    
7200    DOMBÓVÁR, Dombó Pál u. 8.    Sarokház Cukrászda    
7200    DOMBÓVÁR, Péczely László utca 31.    Poszpicasso Fagylaltozó és Cukrászda   
3374    DORMÁND, Dózsa György út 34.    Don Valentino Cukrászda    
2510    DOROG, Esztergomi u. 33.    WEST Fagylaltozó    
2330    DUNAHARASZTI, Erzsébet u.1.    Karl Cukrászda    
2330    DUNAHARASZTI, FŐ ÚT 88.    BELINA FAGYLALT MANUFAKTÚRA    a DUNAHARASZTI NAGYCSALÁDOS EGYESÜLETET TÁMOGATJA AJÁNDÉK FAGYIVAL.
2330    DUNAHARASZTI, Némedi út 17/a.    Tommaso Fagyizó és Kávézó    A BÁRKA ALAPÍTVÁNYT AJÁNDÉKOZZÁK MEG FAGYLALTTAL
2330    DUNAHARASZTI, Némedi út 69. Tesco üzletsor    Haraszti Cukormentes Cukrászda    
2120    DUNAKESZI, Fóti út 055/19 hrsz.    Kiwi Cukrászda    A JUHÁSZ ZSÓFIA REFORMÁTUS SZERETETOTTHON LAKÓIT AJÁNDÉKOZZÁK MEG FAGYLALTTAL
2120    DUNAKESZI, Fő út 93.    Vági Cukrászda    
2120    DUNAKESZI, Nádas u. 6.    Auchan Dunakeszi áruház fagylalt pult    
2120    DUNAKESZI, Tóváros Kolozsvár utca 35.    Chilli Cuki    
2400    DUNAÚJVÁROS, Lobogó út 1.    Jakó Cukrászda    
2400    DUNAÚJVÁROS, Szórád M u 22. (skálával szemben)    CsoKiss Manufaktúra    
2400    DUNAÚJVÁROS, Vasmű út 21.    Adria fagyizó    
2400    DUNAÚJVÁROS, Vasmű út 5.    Jakó Cukrászda    
2336    DUNAVARSÁNY, Halász Lajosné u. 33.    ROBI CUKRÁSZDA    
2336    DUNAVARSÁNY, Kossuth Lajos utca 3.    V.B.fox fagyizó    
2233    ECSER, Rákóczi u. 4.    Szilva Fagyizó és Cukrászda    
3300    EGER, Ady E. - Hadnagy út sarok. hrsz:6662    Harmos Fagyizó    
3300    EGER, Dobó tér    Lila Fagyizó    
3300    EGER, Kertész utca 154.    Desszert Kávézó és Cukrászda    
3300    EGER, Kossuth Lajos u.1.    SÁRVÁRI CUKRÁSZDA    
3300    EGER, Széchenyi út 26.    VENEZIA 2 Fagylaltozó    
3300    EGER, Szent János u. 6-8. fsz 3.    Dolomiti Fagylaltozó    
3300    EGER, Tinódi tér 8. (régi Dózsa György tér)    Várkapu fagyizó    
2030    ÉRD, Balatoni u. 71.    Korona cukrászda    
2030    ÉRD, Balatoni út 61.    Pataki cukrászda     
2030    ÉRD, Budai u. 13., Stop shop    Deniz büfé Spirale Gelato    
2030    ÉRD, Felső u. 58.    Soós Pékség    
2030    ÉRD, Riminyáki út 64.    Kati Mami Pékség    
8640    FONYÓD-BÉLATELEP, József Atilla u. 37.    Nosztalgia fagyizó    
2151    FÓT, Dózsa György utca 31.    Kolibri Fagyizó    
6922    FÖLDEÁK, Szent László Tér 1.    Zsombi Fagyizója    
3390    FÜZESABONY, Szihalmi út 32.    Valentin Fagylaltozó    
2483    GÁRDONY, Szabadság út 40-44.    ZEBRA FAGYIZÓ    
4471    GÁVAVENCSELLŐ, Petőfi út 1.    Lilla Fagyizó    
8981    GELLÉNHÁZA, Széchenyi u. 1/A.    Gyöngyvirág Fagyizó és Látványpékség    
2132    GÖD, Pesti út 155.    Váczi Sütemény Kuckó    
2100    GÖDÖLLŐ, Kossuth L. utca 13.    Tűztorony Kávézó    
2100    GÖDÖLLŐ, Szabadság tér 8.     Sulyán Cukrászda    
2360    GYÁL, Rákóczi utca 4.    Szamovár fagyizó    
2230    GYÖMRŐ, Szent István u. 40.    Cukrászda Bafia Ilona    
2230    GYÖMRŐ, Szent István út 28.    Hisztéria cukrászda - kávézó    
2230    GYÖMRŐ, Táncsics Mihály 37.    Szarvas cukrászda    
2230    GYÖMRŐ, Táncsics Mihály utca 105.    Kolibri Fagyizó    
3200    GYÖNGYÖS, Páter Kiss Szaléz u. 21.    Fahéj Café     
3200    GYÖNGYÖS, Petőfi út 3.    Juhász cukrászda      
9021    GYŐR, , Aradi Vértanúk útja 14.    Extra Barna Édességbolt    
9021    GYŐR, Arany János utca 18.    Bécsi Kávéház fagyizója    
9025    GYŐR, Híd u. 1.    Édes Sziget    
9028    GYŐR, Szent Imre út 99.     Toscana Cukrászda Kft.    
9023    GYŐR, Verseny u. 3. (Vásárcsarnok)    Amaretto édességbolt    
5700    GYULA, Kossuth tér 2. (a Sörpince vendéglő mellett)    Fagyi Bár    
8412    GYULAFIRÁTÓT, Posta u. 2.    Vanília Fagyizó és Kávézó    
4220    HAJDUBÖSZÖRMÉNY, Kálvin tér 2.    Kiskerekes Cukrászda     
4080    HAJDÚNÁNÁS, Hunyadi u. 13.    Hotel Medián*** Fagylaltozó    
4080    HAJDÚNÁNÁS, Óvoda u. 28.    Sebestyén Teázó    
4200    HAJDÚSZOBOSZLÓ, Mátyás Király sétány 1.    Mátyás Kert Fagylaltozó    Az Értes Mátyás Gyermek otthon speciális szakiskolásokat látják vendégül
3000    HATVAN, Kossuth tér 9.    PILLANGÓ CUKRÁSZDA    
9222    HEGYESHALOM, Szent István király utca 2.    Chocolate Brown stúdió és Lavazza Kávézó    
9437    HEGYKŐ, Alsószer u. 1.    Marben Panzió és Étterem    ajándék fagyit visznek a Tündérrózsa Óvodába
6800    HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Ady Endre u. 80.    Szőke Cukrászda    
6800    HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Dr Rapcsák András út 48.    Marcipán cukrászda    
6800    HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Petőfi u. 2.    Szőke Cukrászda    
6800    HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Zrínyi utca 12-14.    Family kávézó    
7275    IGAL, (Gyógyfürdő) Rákóczi tér 30.    Csoda Kávézó    
7275    IGAL, Szent István u. 32.    ALSÓ Kávézó és Söröző    
2454    IVÁNCSA, Fő út 24.    Gelato di Grigio    
5100    JÁSZBERÉNY, Bercsènyi út 12.    Riviéra Fagyizó     
5100    JÁSZBERÉNY, Hold u. 4.    Apostol Kávéház    
6300    KALOCSA, Szent István király utca 81.    Orchidea Fagyizó és Kávézó    
7400    KAPOSVÁR, Szondi u 2.    KANYAR FAGYIZÓ    
7400    KAPOSVÁR, TOPONÁRI UT 37. PAVILON SOR.    KANYAR FAGYIZÓ    
3700    KAZINCBARCIKA, Mikszáth Kálmán út 17/E    Foodbox Gyros & Fagylalt    
6237    KECEL, Császártöltési út 4/1.    Kornélius cukrászda    
6000    KECSKEMÉT környéke    Hópihe Fagyizó!( mobil autó)    
6000    KECSKEMÉT, Aranyeső utca  8.    Falusi cukràszat    
6000    KECSKEMÉT, Kossuth tér 3.    Aranyhomok Fagyizó    
6000    KECSKEMÉT, Kossuth tér 6-7.     LORDOK KÁVÉZÓ    
6000    KECSKEMÉT, Kristály tér 1-27    Alice Fagylaltországa    
6000    KECSKEMÉT, Nagykőrösi. u. 2.    Jakó Cukrászda Étterem    
6000    KECSKEMÉT, Petőfi S. u. 7.    Jakó Cukrászda Anna Kávéház    
8360    KESZTHELY, Pethő u. 7.    Jordanics Cukrászda    
3384    KISKÖRE, Kossuth út 24.    Kádár Cukrászda    
6100    KISKUNFÉLEGYHÁZA, Alpári út 20.    Fábián Fagyizó    
6100    KISKUNFÉLEGYHÁZA, Kossuth Lajos u. 4.    Fábián Fagyizó    
6100    KISKUNFÉLEGYHÁZA, Móra tér    Fábián Cukrászda    
6400    KISKUNHALAS, Kossuth L. u. 47/a.    Muskátli cukrászda    
2340    KISKUNLACHÁZA, Rákóczi u. 2.    FAGYIZÓ-KÁVÉZÓ    
6120    KISKUNMAJSA, Fő utca 100.    Nosztalgia Fagyizó    
6120    KISKUNMAJSA, Fő utca 54.    Muskátli Cukrászda    
8156    KISLÁNG, Szent István utca 29/a.    Adrienn Cukrászda    
4600    KISVÁRDA, Mártírok u. 2.    Poncsák Cukrászda    
4600    KISVÁRDA, Szent László út 2.    SAROK KÁVÉHÁZ    
2900    KOMÁROM, Bajcsy-Zsilinszky út 28.    Jánoska cukrászda    
5553    KONDOROS, Hősök tere 3/1    Sárkány Cukrászda    
5553    KONDOROS, Szénási út 7.    Sárkány Süteménybolt    
9155    LÉBÉNY, Hunyadi u. 2/a    Fehérvári Fagyizó    
8132    LEPSÉNY, Vasút u. 12/a    ÉDES ÉLMÉNY CUKRÁSZDA    
8868    LETENYE, Szabadság tér 7.    Gerő Cukrászda    
2234    MAGLÓD, Eszterházy J. u. 1.    Auchan Maglód áruház fagyizó (Grill-pult)    
2234    MAGLÓD, Martinovics tér 7.    Horváth Cukrászda Maglód    
2234    MAGLÓD, Szent István tér 5.    Szarvas cukrászda    
6900    MAKÓ, Csanád vezér tér 29.    Gyöngy cukrászda     
6900    MAKÓ, Kálvin u. 8-12.    Papp Cukrászda    
8700    MARCALI, Rákóczi u. 20.    Mézes Mackó cukrászda    
8700    MARCALI, Rákóczi u. 29.     Kottán Cukrászda és Kávézó    
4700    MÁTÉSZALKA, Alkotmány u. 1/A (Tesco Üzlet soron)    KisCsekő Café    
4700    MÁTÉSZALKA, Hősök Tere 7.    Korona Fagyizó    
4700    MÁTÉSZALKA, Kölcsey út 1-3.    Grillázs cukrászda    
4700    MÁTÉSZALKA, Zrínyi út 19.    Anetta cukrászat    
5650    MEZŐBERÉNY, Kossuth tér 2.    Pöttyös Fagyizó    
3400    MEZŐKÖVESD, Mátyás Király 151-153    Cifra Fagyizó     
3525    MISKOLC, Ady Endre u. 14/A    Gyöngy cukrászda    
3508    MISKOLC, Futó utca 30.    Tiramisu Cukrászda II.    
3527    MISKOLC, József Attila u. 87.        Auchan Borsod áruház fagyizó (Snack bár)    
3525    MISKOLC, Kazinczy utca 2.    Tiramisu Cukrászda     
3534    MISKOLC, Nagy Lajos király u. 9-13 sz.    Kisgergely cukrászda    
3530    MISKOLC, Széchenyi 38.    Éden cuki    
3530    MISKOLC, Széchenyi 64.    Éden fagylaltozó    
3525    MISKOLC, Széchenyi u. 70.    Falánk Fanny cukrászda    
3525    MISKOLC, Szemere u. 3.    Falánk Fanny cukrászda    
3530    MISKOLC, Városház tér 9.    Málnás Cukrászda    
2200    MONOR, Kossuth Lajos út 93.    Rigolettó Cukrászda    
9200    MOSONMAGYARÓVÁR, Magyar u. 15.    Lautner cukrászda    a Mosonmagyaróvári "Naposház" sérült fiataljait látják vendégül
4181    NÁDUDVAR, Fő u. 128.    Gigi Cukrászda, Fagylaltozó és Büfé    
4445    NAGYCSERKESZ, Vasvari Pal ut 102.    Eperke fagyizó    
8800    NAGYKANIZA-MIKLÓSFA, Nagy Lajos u. 1.    GYGO FAGYIZÓ    
8800    NAGYKANIZSA, Bajcsy-Zs. E. út 82.    Ági Fagylaltozó    
8800    NAGYKANIZSA, Erzsébet tér 2.      Marcsi fagyizó    
8800    NAGYKANIZSA, Fő u. 3.    Gerő Cukrászda    
5931    NAGYSZÉNÁS, Szabadság út 1.    Sárkány Süteménybolt    
4254    NYÍRADONY, Debreceni u. 2.    Eszpresszó fagylaltozó    
4300    NYÍRBÁTOR, Bajcsy Zsilinszky u. 62.    Csekő Kávéház és Étterem    
4405    NYÍREGYHÁZA, Kocsis út 33.    Családi Csemege Fagyizó    
4400    NYÍREGYHÁZA, Korányi Frigyes út 23/a.    Görömbei Cukrászda     
4400    NYÍREGYHÁZA, Tokaji út 35/a.    Golyós presszó    
4400    NYÍREGYHÁZA, Vasgyár út 2/a    Extra Fagyizó    
4400    NYÍREGYHÁZA, Vasvári Pál utca 81-83.    Magyar Fagyizó    
4431    NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓ/Tófürdő, helyrajzi szám: 15085    Tóparti büfé Spirale Gelato    
4431    NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓFÜRDŐ ( A sóstói üzletsoron)     Jonatán Fagyalaltozó   
4431    NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓFÜRDŐ, Víztorony alatt     Sóstó Omnia Gelatéria    
4400    NYÍRTELEK, Arany János utca 2.    Édes Élet fagyizó    
2364    ÓCSA, Bajcsy-Zs. 88.    Sarokház étterem    A Halászy Károly Ált. Iskola. Sajátos Nevelés Igényű Osztály számára visznek fagylaltot
5900    OROSHÁZA, Kazinczy köz  1.    Pingvin fagyizó    
5900    OROSHÁZA, Kossuth u. 28.    Hóvirág fagylaltbár    
9153    ÖTTEVÉNY, Táncsics Mihály u. 2.    Mazsola fagyizó    
7030    PAKS, Építők útja 11-13.    ÉVA CUKRÁSZDA    
8500    PÁPA, Fő tér 12.    Árkádia Nosztalgia Presszó    
2071    PÁTY, Iskola u. 1/b.    Caffe Trevi Cukrászda    
2071    PÁTY, M1 autópálya 22 km    Gastland M1 Hotel és Étterem    
7632    PÉCS, Krisztina tér 10.    Csavaros Fagyizó    
7633    PÉCS, Szigeti út 37.    Coffeeshop Company Pécs    a pécsi Dóri ház lakóit lepik meg ajándék fagylalttal
7626    PÉCS, Vadász utca 6/b.    Ledina Cukrászda    a Vadász utcai óvodába járó gyermekeket meglepik egy gombóc fagylalttal
3250    PÉTERVÁSÁRA, Szabadság tér 19.    Alfredo Fagylaltozó és Pizzéria    
8154    POLGÁRDI, Deák Ferenc u. 11.    Dock Cukrászda    
3388    POROSZLÓ, Fő út 5.    Kádár Cukrászda    
4150    PÜSPÖKLADÁNY, Bocskai út 1.    Gomba fagyizó    
2300    RÁCKEVE, Árpád tér 9.    Romantika cukrászda    
2300    RÁCKEVE, Szent István tér 8.    Manna Ice Kézműves Fagylaltozó - Ráckeve    
5085    RÁKÓCZIFALVA, RÁKÓCZI ÚT 51.    PINGVIN CUKRÁSZDA    
2651    RÉTSÁG, Rákóczi út 51.    Flamingó cukrászda    
8253    RÉVFÜLÖP, Füredi utca 26.    Gombóc fagyizó    
3100    SALGÓTARJÁN, Erzsébet tér 6.    Kézműves Cukrászat    
3100    SALGÓTARJÁN, Fő tér 9.    Tavaszi Árkád Cukrászda    
3100    SALGÓTARJÁN, Rákóczi út 12.     Godó Cukrászda    
3100    SALGÓTARJÁN, Rákóczi út 17.    Tavaszi Árkád Cukrászda    
2523    SÁRISÁP, Fő u. 178.    Randi cukrászda    
9600    SÁRVÁR, Batthyány u. 15.    TUTTI FAGYIZÓ    
8600    SIÓFOK, fő tér 9.    Pepe Fagyizó    
8000    SIÓFOK, Kálmán Imre sétány 2/c.    Dinasztia Cukrászda    
6320    SOLT, Kecskeméti út 41/g.    Oázis Cukrászda Kávéház    
9400    SOPRON, Bánfalvi út 27.    Hoffer Cukrászda    
9400    SOPRON, IV.László király utca 6.    Pingvin Fagyizó    
9400    SOPRON, Kőfaragó tér 1.    Park Fagylaltozó    
9400    SOPRON, Pagoda sor 1.    Hoffer Cukrászda    
9400    SOPRON, Színház u. 3.    Passage Cafe & Snack    
2241    SÜLYSÁP, Szent István tér 15.    Hajnal Sugár Fagyizó    
5540    SZARVAS, Arany János u 16.    Benke Cukrászda    
5540    SZARVAS, Kossuth Tér 3/1    Benke Cukrászda    
5540    SZARVAS, Szabadság u. 24.    Ildikó   Cukrászda    
2440    SZÁZHALOMBATTA, Damjanich u. 62.    Mohácsi Cukrászda    
2440    SZÁZHALOMBATTA, Erkel krt. 1/D    MammaMia Fagyizó    
2440    SZÁZHALOMBATTA, Piac tér D/8.     Mohácsi Cukrászda    
6728    SZEGED, Back Bernát utca 7.    Retro fagyizó I.    
6725    SZEGED, Kálvária tér 32.    Kálvária Cukrászda    
6720    SZEGED, Klauzál tér 7.    Hatos Rétes    
6723    SZEGED, Zápor  út  4.    Auchan Szeged áruház snack pont    
6791    SZEGED-KISKUNDOROZSMA, Tas u. 1.    Retro Fagyizó II.    
5520    SZEGHALOM, Dózsa Gy. u. 10/1.    Pöttyös Fagyizó    
5520    SZEGHALOM, Tildy u. 3.    Ladányi Cukrászda    
535600    SZÉKELYUDVARHELY, Városháza Tér  20. (Románia)    Kézműves Fagyizó Románia    
535600    SZÉKELYUDVARHELY, Városházatér 19. (Románia)    Nefelejcs Fagyizó    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Balatoni u. 93.    Dolce Vita Cukrászda és Kávézó    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Budai út    Andrea Cukrászda és fagyizó    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Budai út 84.    Édes Velence fagyizó    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Budai út 9-11.    Viniczai Cukrászda    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Liszt Ferenc u. 11. / kapualj/    RING KER. BT. Kapualj fagyizó    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Palotai út 6.    Az orszag kalácsa    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Szabadságharcos u. 40.    KRÉM KÁVÉZÓ ÉS CUKRÁSZDA    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Távírda u. 2.    Damniczki Fagyizó    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Távirda utca 25.    Andrea Cukrászda és fagyizó    
8000    SZÉKESFEHÉRVÁR, Új Csóri út 146.    Damniczki Cukrászda    
7100    SZEKSZÁRD, Bajcsy-Zs. u. 1. (Fasor)    ZSITVAI FAGYIZÓ    
7100    SZEKSZÁRD, Béri Balogh Ádám utca 42.    Mézesmadzag Cukrászda    
7100    SZEKSZÁRD, Dienes Valéria u. 27. (Tartsay-sarok)    ZSITVAI CUKRÁSZDA    
7100    SZEKSZÁRD, Flórián u. 5.    Prim Cukrászda    
7100    SZEKSZÁRD, Kölcsey ltp. 21.    Prim Cukrászda    
7100    SZEKSZÁRD, Mikes u. 8.    ZSITVAI CUKRÁSZDA    
2000    SZENTENDRE, Attila u.1.    SzilVanilla cukrászda    
2000    SZENTENDRE, Duna korzó 12.    Szabad a Nass! Finoméria.    
6600    SZENTES, Apponyi tér 8/1.    Apponyi téri fagyizó    
6600    SZENTES, Bajcsy-Zs. utca 13/a.    Felsőpátri csavaros    
6600    SZENTES, Szent Anna u. 12.    Kiséri Csavaros    
9970    SZENTGOTTHÁRD, Kossuth Lajos u. 2.    Gombócos Fagyizó    
3900    SZERENCS, Zrínyi út 3-4.    Halász Cukrászda    
2310    SZIGETSZENTMIKLÓS, Bajcsy Zs. ü.sor 5    VALENTINO CUKRÁSZDA    
2310    SZIGETSZENTMIKLÓS, GYÁRI ÚT 18.    BELINA FAGYLALT MANUFAKTÚRA    
2310    SZIGETSZENTMIKLÓS, Határ u. Tököli u. találkozása    Páratlan Cukrászda    
2310    SZIGETSZENTMIKLÓS, M0-ás autópálya 19. km    Gastland M0 Hotel és Étterem    
2310    SZIGETSZENTMIKLÓS, Szent Miklós ut 7/b.    Hópehelyfagyizó    
2310    SZIGETSZENTMIKLÓS, Tököli út 60.    Cukorfalat Cukrászda    
5000    SZOLNOK, Baross utca 45-51. földszint    Jégkorszak fagyizó    
5000    SZOLNOK, József Attila út 126.    Marcipán Cukrászda    
5000    SZOLNOK, Kossuth L. u. 9.    ÉDES TITOK Cukrászda és Fagyizó    
5000    SZOLNOK, Kossuth Lajos út 9.    MOOD KÁVÉ ÉS TEAHÁZ    
5000    SZOLNOK, Lovas I. út 1.    PARK FAGYIZÓ    
5000    SZOLNOK, Sóház út 1./bejárat a magyar utca felöl./    MAGYAR UTCAI FAGYLALTOZÓ    
5000    SZOLNOK, Széchenyi krt 123.    Mr. Gelato spirál csavart fagyizò    
5008    SZOLNOK-SZANDASZÖLLŐS, Simon Ferenc út, az Iskolával szemben, a volt Gorkíj út    ÉDES TITOK Cukrászda és Fagyizó    
9700    SZOMBATHELY, Bejczy István u. 1-3.  Pluszsport mellett    Korzó Fagylaltozó    
9700    SZOMBATHELY, Pázmány Péter körúton a posta mellett    Dalma fagyizó    A MICIMACKÓ ÓVODÁT AJÁNDÉKOZZA MEG FAGYLALTTAL
2335    TAKSONY, Fő út 38.    Csokoládé és Vanília Fagylaltozó    
2251    TÁPIÓSZECSŐ, Pesti út 5.    Hisztéria Cukrászda    
2766    TÁPIÓSZELE, Bartók Béla út 24/c    Kóré Cukrászda    
8300    TAPOLCA, Vasút u. 1.    Borostyán Cukrászda    
2534    TÁT, Vasút köz 7.    Pingvin Fagylaltozó    
2890    TATA, Építők parkja    Karkó Fagyizó    
2890    TATA, Kastély tér 6.    Platán Étterem és Kávéház    
2800    TATABÁNYA, Kossuth Lajos u 85.    Roberto cukrászda    
2800    TATABÁNYA, Köztársaság u. 23.    Gelato Fagylaltozó    
2800    TATABÁNYA, Sárberki ltp.    STOP CUKRÁSZDA    
8237    TIHANY, Pisky sétány 7.    Erzsike Fagyizó    
4440    TISZAVASVÁRI, Kossuth út 2.    Görömbei Cukrászat süteményes boltja    
7130    TOLNA, Deák Ferenc u. 20.    Both Cukrászda    
7130    TOLNA, Hősök tere 2.    Krémes Kávézó    
7130    TOLNA, Sport u. 20.    ZSITVAI CUKRÁSZDA    
9086    TÖLTÉSTAVA, Petőfi Sándor út 66.    Kert Fagyizó    
6646    TÖMÖRKÉNY, Bem J. u. 12.    Csabi Cukrászda    
2045    TÖRÖKBÁLINT, Baross Gábor u. 1.    Tücsi-süti cukrászda    
2225    ÜLLŐ, PESTI ÚT 79.    AZZURRO CUKORMENTES CUKRÁSZDA ÉS TÁPLÁLÉK ALLERGIA ÜZLET    
2600    VÁC, Köztársaság út 21.    Desszert szalon    
2600    VÁC, Naszály u. 2.    Pingvin Cukrászda    
2220    VECSÉS, Anna utca 13.    Fagyizó    
2220    VECSÉS, Fő út 84. /a Halász Vendéglő mellett/    Epres Cukrászda    
2481    VELENCE, Ország u. 14.    Andi Sütiszalon    
9751    VÉP, Szent Imre u. 6.    mÁmor Cukrászda    
2112    VERESEGYHÁZ, Fő tér    Sulyán Fagylaltozó    
2112    VERESEGYHÁZ, Kálvin utca 16.     Sulyán Cukrászda    
2823    VÉRTESSOMLÓ, Rákóczi Ferenc utca 19.    Krisztina Cukrászda    
2837    VÉRTESSZŐLŐS, Valusek út 63/A.    Carpigiani fagylaltozó    
2837    VÉRTESSZŐLŐS, Vörösmarty u. 1.     Jenei Kávéház    
8200    VESZPRÉM, Kiskörösi u. 18.    Schőnig Cukrászda    
8200    VESZPRÉM, Megyeház tér 2.    Mackó Cukrászda    
5530    VÉSZTŐ, Kossuth u. 45-47. (Művelődési Ház)    Ladányi Cukrászda    
8900    ZALAEGERSZEG, Bíró Márton utca 20-22.    Kondor Cukrászda    
8900    ZALAEGERSZEG, Dísz tér 4.    Gerő Cukrászda    
8621    ZAMÁRDI, Eötvös u. 4.    Sulák cukrászda    vendégül látja a Zamárdi Ki mit tud? résztvevőit
8624    ZAMÁRDI, Szabadság tér 2.    Jégvarázs fagylaltozó (volt Édes Velence fagylaltozó)    
8621    ZAMÁRDI-FELSŐ, Táncsics Mihály u. 1    Hirschmann fagyizó    
2072    ZSÁMBÉK, Mányi út 23.    Kálmán Cukrászda