2014. július 8., kedd

Rózsavizes málnajégkrém


Kánikula idején egy kis jeges finomsággal kedveskedtem magamnak :)

Hozzávalók:

  • 50 dkg málna
  • 15 dkg nád cukor
  • 1,5 dl víz
  • 0,5 citrom leve
  • 1 teáskanál rózsavíz

Elkészítés:

Olvasszuk fel a vízben a cukrot, majd lassú tűzön főzzünk belőle szirupot. A tűzről lehúzva facsarjuk bele a fél citrom levét, s ha teljesen kihűlt, szórjuk bele a málnát, adjuk hozzá a rózsavizet. Pürésítsük (akit zavarnak a magok, szűrje át).

Töltsük jégkrémformába, hagyjuk teljesen megfagyni.

2014. július 3., csütörtök

Fekete erdő lekvár


      Azt nem mondom, hogy ez a világ legüdébb színű lekvárja, de, hogy nagyon finom, az biztos. A kertben lévő két kicsi meggyfa annyi gyümölcsöt termett, hogy pár kis üveg lekvárra is futotta még belőle. Általában alap lekvárokat szoktam befőzni, plusz ízesítés nélkül, de ezt sem viszem túlzásba, mert a gyerekek sem túl lekvárosak, férjem sem, én pedig (elvileg) egyáltalán nem ehetem. Szoktam azért nagy ritkán enni belőle, házi kaláccsal, vajjal… Mivel ez saját meggyből készült, valami különlegeset szerettem volna készíteni belőle, így lett csokis a meggy. Nagyon-nagyon finom! Nem is kell hozzá se kalács, se vaj, csak egy kanál! ; )A színe, bevallom, elég fura, nem egy szép-élénk valami, de az íze, az tökéletes!
Hozzávalók:

1,5 kg magozott meggy, 
50 dkg Koronás 3:1 befőzőcukor,
 4 cl Amaretto likőr, 
10 dkg 60%-os étcsokoládé

1     Egy nagyobb lábosban, lassan, kevergetve kezdjük el melegíteni a kimagozott meggyet. Főzzük a gyümölcsöt pépesre, majd adjuk hozzá a befőzőcukrot, a likőrt. Főzzük tíz percet a lekvárt.    Keverjük el a felkockázott csokoládét a lekvárban.      Tiszta üvegekbe töltsük, zárjuk le. Csomagoljuk újságpapírba, fordítsuk fejjel lefelé és takargassuk be, hogy szép lassan, dunsztban hűljön ki.