2014. augusztus 31., vasárnap

Barackmag

Ha van barack, akkor ott van barack mag is:)  

Hozzávalók:

A tésztához:

-36 dkg liszt

-25 dkg lágy  sütőmargarin, akár kicsit olvasztott

-20 dkg porcukor

-2 evőkanál kakaó

-20 dkg dió

-mandula vagy dióformák

A krémhez:

-4 egész tojás

-33 dkg cukor

-33 dkg vaj

-kb. fél mandulaaroma

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, egy viszonylag kemény, kissé morzsalékos tésztát kapunk. A formát kivajazzuk (később nem kell, csak az elején). Vékonyan beletömködjük a tésztát, a pereméről eltávolítjuk a fölösleget. Előmelegített sütőben sütjük közepes lángon, kb. 200 fokon. (Nekünk 50 db formánk van, amíg 25-öt töltünk, a másik 25 sül.) A sütőből kivéve AZONNAL kiütögetjük a tésztát. Határozott mozdulattal hozzáütjük a tepsi aljához vagy deszkához. Ilyenkor még puha, de hamar szilárdul, s akkor már nehéz kiütni, s könnyebben törik.

A krémhez a tojásokat a cukorral gőz fölött sűrű krémmé főzzük, majdnem 1 órát kell főzni. (Gyerekkoromban ezt úgy szoktam, hogy 12 másodpercig látható legyen a főzőkanál által húzott csík. :-) ). Ha nem elég sűrű, kifolyik a krém. Miután hűlt egy kicsit, beletesszük a vajat, majd a mandulaaromát ízlés szerint. Mi szeretjük, ha sok van benne, van, aki csak pár cseppet tesz. A zöldet szoktuk használni, mert szép színt is ad a krémnek. A krémmel megtöltjük a formákat, s kettőt összeragasztunk.

Többféle krémmel ettem már ilyen sütit, de aki ezt kóstolta, mindenki félretette a régi receptet. Maga az elkészítés nem bonyolult, de nagyon időigényes. Valljuk be, kicsit macerás, de aki egyszer megkóstolta, nem tud lemondani róla. Ünnepek nálunk elképzelhetetlenek nélküle. Régebben anyuval kettesben sütkéreztünk, s közben megbeszéltük ügyes-bajos női dolgainkat. Sok lesz belőle, de mivel sokáig tart a készítése, ha már nekiálltunk, két adagot csináltunk. Jól fagyasztható, finom marad, s amikor megkívántuk, csak benyúltunk a hűtőbe néhány szemért.

2014. augusztus 30., szombat

Barack sütemény

Maradok a gyümölcsöknél :)Egy kis barack süteménnyel kedveskedtem magamnak.

Hozzávalók:

A tésztához:

-30 dkg cukor

-20 dkg zsír

-2 tojássárgája

-2 dl tej

-75 dkg liszt

A töltelékhez:

-3 dl tej

-15 dkg darált dió

-15 dkg tésztamorzsa

-2,5 marék cukor

-2 evőkanál kakaópor

-fél dl rum

Valamint:

-vérnarancsaroma

-kristálycukor

Elkészítés:

A tésztához a cukrot, a zsírt, a tojást és a tejet fél óráig keverjük, majd 2 órát pihenni hagyjuk, végül a liszttel összekeverjük. A tésztából kis golyókat formázunk, és lisztezett tepsire rakva addig sütjük, amíg barnulni kezd.
Amikor kihűltek a tésztalabdák, kikaparjuk a belsejét. A töltelék hozzávalóit összefőzzük. Megtöltjük a kikapart golyókat, kettesével összeragasztjuk. Vérnarancsaromával megfestjük, cukorban megforgatjuk, és levéllel díszítjük.

2014. augusztus 24., vasárnap

Görögdinnye

Még javában tart a görögdinnye szezon.
egyszerűen imádjuk:)
Hozzávalók:
A piros tésztához:
-20 dkg darált keksz
-12 dkg margarin
-12 dkg porcukor
-1 piros ételszinezék
-1/4 rumaroma
-víz
A zöld tésztához:
-30 dkg darált keksz
-12,5 dkg margarin
-12 dkg porcukor
-1 zöld ételszinezék
-1/4 rum aroma
-víz
A magokhoz:
-ét tortadara
Elkészítés:
Mindkét tésztát összegyúrjuk. 5-5 egyenlő részre osztjuk.
A pirosakat gombóccá formáljuk, a zöldet a tenyerünkben ellapogatjuk. A közepébe helyezünk egy ipros gombócot, és a zöldet köré borítjuk. Eligazítjuk a kezünkkel, hogy mindenhol beborítsa a zöld tészta. Egy tálra helyezzük őket, és egy éjszakát pihentetjuk a hűtőben. A hűtőböl kivéve a gombócokat 8 cikre vágjuk, a cikkek piros részébe fekete tortadarát nyomkodunk, ez lesz a dinnyemag.